Avagy a szavak és elvárások szerepe a boldogtalanságban
Kiskoromban én is sokszor ábrándoztam a szőke, kék szemű királyfiról, aki fehér lovon eljön értem, amint ezt a mesekönyvek mind sugallták. De most, ennyi idősen kellett szembesülnöm a valósággal, hogy miért is nem valósulhat meg ez mese egyáltalán: Mert NINCSENEK FEHÉR LOVAK.
Ez a felismerés egy istállótúrán ért, ahol a lovászfiú lelkesen mutogatta a lovakat. Már az elején gyanús volt, hogy a lovaknál valami nem stimmel a színekkel, amikor azzal kezdte mondandóját, hogy az általam világosbarnának látott lóra azt mondta, hogy sárga. Majd folytatta egy sötétbarna fekete lábúval, hogy az viszont pej. Ekkor láttam meg a számomra határozottan fehérnek kinéző lovat. Erre ő meg határozottan közölte, hogy márpedig fehér lovak nincsenek. Csak szürkék. Ez a színük neve: szürke.
Egy világ omlott össze bennem. Fehér ló nincs. (Csak albínó, mint utólag az interneten még megtudtam.)
És akkor világosodott meg bennem: ezért van, hogy hiába várják a lányok a szőke királyfit fehér lovon. Nem jöhet azon, mert nincs olyan. Jöhetne pej, sárga, fekete, albínó és szürke lovon, de igazi fehéren nem. Esetleg fehér hintaló jöhetne még szóba, de az meg nem halad előre, azaz nem jön.
És a lányok csak várnak, ragaszkodnak a nem megfelelő szavak által támasztott elvárásokhoz. És addig várnak, mire már ősz királyfi érkezik szürke lovon. És ha akkor végre elkezdenék a nem mások által beléjük nevelt, sugallt elvárásokat nézni, akkor akár észrevehetnék, hogy ez a szürke ló is milyen szép fehér, és ez ősz királyfi is milyen kedves és akár boldogok is lehetnének.
Szóljon hozzá Ön is!
Tájékoztatjuk, hogy hozzászólása csak utólagos jóváhagyás után jelenik meg a weboldalon.