Blog - Gondolataim

Egy kutatásban aggódó embereket kértek meg arra, hogy 2 héten keresztül írják le, milyen negatív dolgok miatt aggódnak, és hogy mit gondolnak, mit várnak: mi fog történni. A valóságban az esetek 85%-ában pozitív fordulatot vettek az események. A maradék 12%-ban pedig sokkal jobban megoldották a negatív helyzetet, mint várták. Azaz 97%-ban a valóságban jobban alakultak a dolgok. Tehát: van-e értelme aggódni 3%-nyi valószínűség miatt?

Persze egyszerű azt mondani, hogy "nincs értelme", de igazából nem az értelem vezérli az aggódást, hanem a korábbi tapasztalatok, ehhez kapcsolódó belső hitrendszerek, érzések, és az abból kialakult tudatalatti viselkedési szabályrendszer, „viselkedés-programozások”. Worry Cure című könyvében Robert L. Leahy amerikai klinikai pszichológus (B.A., M.S., Ph.D. – Yale Egyetem) szépen és érthetően összeszedi ezt:

Az állandóan aggódó emberek 7 szabálya:

1. Ha valami rossz történhet – ha el tudom képzelni ezt a rosszat –, akkor az én felelősségem, hogy aggódjam miatta.
2. Nem fogadom el a bizonytalanságot – nekem biztosan kell tudni.
3. Minden negatív gondolatomat úgy kezelem, mintha igaz lenne.
4. Bármi rossz, ami történhet, az én személyem tükörképe.
5. A hiba elfogadhatatlan.
6. Meg kell szabadulni a negatív érzésektől – azonnal!
7. Mindent vészhelyzetként kell kezelni.

A jó hír az, hogy ezeket a szabályokat át lehet írni, ami által az aggódás csökkenthető. Robert L. Leahy rengeteg segítséget is ad ehhez könyvében:

1. A megoldható és nem megoldható problémák miatti aggódás felismerése: A nem megoldható aggódások az olyan magunknak feltett „mi van ha”-kérdések,  mint például azok, amelyek mások várható viselkedésével kapcsolatosak. („Mi van, ha mások nem akarnak majd beszélni velem?”) Viszont ha fel tudjuk ismerni,  hogy melyek a megoldható problémák azok közül, amelyeken aggódunk, akkor ezek megszüntethetők. (Például: azon aggódom, hogy „mi van, ha odamegyek, és nem lesz szállásom?” ‒ ehelyett nekiállhatok keresni, és biztosítani magamnak a szállást.)
2. A realitás elfogadása és a megváltoztatására való elköteleződés: Az aggódás a valóság elleni lázadás: nem akarom elfogadni azt, ami van, mert nem tetszik, mert nem fair stb. De igazából csak akkor tudunk ellene tenni valamit, ha elfogadjuk: „Ez van. És innét hogyan megyek tovább?”
3. Az aggódó gondolatok megkérdőjelezése. Az aggodalmas ember folyamatosan előrejelzéseket készít a jövővel kapcsolatban („nem fog sikerülni”), mások gondolatait olvassa („azt gondolják rólam, hogy béna vagyok”), vagy negatív gondolatai vannak („de szörnyű lesz, ha nem kapom meg, amit szeretnék.”). Ha meg tudjuk találni ezen gondolatok triggereit, közös gyökereit, akkor meg lehet ezeket fékezni.
4. A mélyebb félelem felismerése és arra fókuszálás. Vannak dolgok, amelyeken aggódunk, és vannak, amiken nem. Miért? Aggodalmaink forrása a belső hitrendszerünk, például hogy nem vagyok tökéletes, nem vagyok képes rá, hülyének néznek majd stb. Ha be tudjuk azonosítani, és képesek vagyunk megkérdőjelezni ezeket a hiteket saját magunkról, akkor nagyon sok aggódást megspórolhatunk ezzel magunknak.
5. A „kudarc” lehetősséggé fordítása. Az aggodalmak megpróbálnak felkészíteni a kudarcra, segítenek nekünk megelőzni vagy előrelátni azt. Ha tudjuk, hogyan kezeljük a „kudarcot”, meg egyáltalán, hogy mi az, hogy „kudarc”, akkor nincs szükség aggódásra.
6. Az érzelmek hasznosítása az elnyomásuk vagy a miattuk való aggódás helyett. Az aggódás tulajdonképpen kellemetlen érzések elkerülésének stratégiája. Félünk a saját érzéseinktől, mivel azt gondoljuk, hogy mindig racionálisnak kell lennünk, irányítanunk kell, sosem lehetünk levertek, mindig tudnunk kell, hogyan oldjuk meg a dolgokat. Ahelyett, hogy az érzelmeinket próbáljuk meg elkerülni, megtanulhatjuk, hogyan éljük meg, és hogyan hasznosítsuk őket.
7. Az idő irányításának átvétele: Az aggódó mindig mindent azonnal tudni akar, és  emiatt állandóan vészhelyzetben érzi magát. Ha megtanuljuk javítani a jelenben levésünket, azzal az aggódást csökkenthetjük.

A könyv nagyon érdekes és hasznos olvasmány minden önfejlesztőnek, és mindazoknak, akik másokat segítenek az önfejlesztésben.