Motivációs térkép, motivational maps

A motiváció kora

A vírushelyzet nagyon érthető analógiát teremtett a demotiváltság megértésére. A demotiváltság olyan, mint egy vírus: vannak tipikus, felismerhető fizikai tünetei, hasonlóképp láthatatlanul terjed a szervezetben, óriási károkat okoz  a gazdaságban, lekövethető, ki kinek és hogyan adja át. Sőt az is érthetővé válik, hogyan okozhat demotiváltságot egy ember a csapatban. A legnagyobb tanulság, hogy a céges vezetők az első számú demotiváltság vírushordozók a munkatársaik számára. Egyes vezetők alatt sorban demotiválódnak az emberek, míg ugyanazok az emberek más vezető alatt teljesen motiváltak tudnak lenni. Erről ebben a videóban beszélek részletesebben. 
A jó hír: hogy a demotiváltság felismerésére és megelőzésére, "gyógyítására" van már eszköz, ami már azelőtt megmutatja, hogy az illető miért és mennyire demotivált, hogy az illető tudatosítaná magában!
Ez az eszköz a Motivációs Térkép teszt és a motivációtérképezési szakértő.  Végre eljött a megértés kora. Egyre több HR eseményen válnak fontos témává a motivációtérképezés tanulságai. (Csak idén ősszel: Szervezetfejlesztési konferencia, HRFest, HRKOMM Award, Vezetés és Pszichológia konferencia)
A teszt segítségével 15 perc alatt világos képünk lesz az egyén, csapat, szervezet motivációs profiljáról, és a demotivált területekről. A képzett szakértő segítségével pedig 1 óra alatt világossá válik az egyén, a vezető, a csapat számára, mi a teendő a motiváltabbá és ezáltal hatékonyabbá válásra.

Vezetők számára mind saját maguk, mind csapatuk motiváltan tartásához a motivációtérképezés a  vezetői alapképzés diagnoszikai eszköz készletének alapfontosságú része. 
Egy szervezet számára a legnagyobb hasznot hozó befektetés saját belső Motivációszakértő kiképzése, aki folyamatosan karban tudja tartani az emberi erőforrás motiváltsági szintjét. Erről itt taláhatóak a részletek. 

Ha bármikor találkozik a demotiváltság vírus tüneteivel, azonnal keresse motvációszakértőinket: jövünk a gyors megoldással!