Egyszer egy nagy tendernyerés után az ügyfelem azt mondta, hogy azért választotta a mi csapatunkat, mert a tender prezentáción „csillogott a szemünk”. Aztán lefordította magyarra, hogy ez számára mit jelent.
- Hallotta az előadásunkból, hogy érdekelt minket a termék, azonosultunk a stratégiájával
- Látta az anyagból, hogy sok tudást beleadtuk a tenderbe, megvolt hozzá a szakértelmünk
- Érezte, hogy lelkesek, vidámak voltunk, bennünk volt az erő és az akarat, mi ezt „szívvel lélekkel” akartuk csinálni. Azaz röviden: motiváltak voltak. És mivel valóban azok voltunk, fantasztikus üzleti eredményeket értünk el ügyfelünknek a következő években.
De vajon miért akar „csillogó szemmel”, „szívvel lélekkel” dolgozni a munkatársad? Eleve miért választotta éppen ezt a céget és hogyan került éppen ebbe a munkakörbe? Jó esetben, megfelelő kiválasztás esetén azért,
- Mert egyetért, azonosul a cég céljaival, és kultúrájával
- Mert rendelkezik azok a képességekkel, amik ehhez szükségesek
De ez elég ahhoz hogy szívvel-lélekkel dolgozzon valaki? Vagy hiányzik még a
MIÉRT is akarnám én azt a célt elérni?
Gyakran tapasztalható, hogy nagyon képzett emberek ülnek egy világos céllal és céges kultúrával rendelkező cégnél, de az emberek mégsem csillogó szemmel, hanem fásultan, „ímmel-ámmal” dolgoznak, a legkevesebbet beletéve az energiájukból. Éppen csak a szükséges minimumot, hogy ne rúgják ki őket. És ha megkérdezzük őket, hogy miért dolgoznának szívvel-lélekkel, és mi kellene ahhoz a cégtől, hogy ez megvalósulhasson, akkor többek közt ilyen válaszokat is kapunk:
· szeretnék biztonságos környezetben dolgozni, tudni, hogy az állandó átszervezések közepette hogyan lesz az én munkám biztosítva, hiszen azért jöttem egy nagy stabil céghez dolgozni, hogy biztos hátterem legyen
· olyan csapatban szeretnék dolgozni, ahol az emberek mosolyognak, tisztelettel és elismeréssel bánnak egymással, nem pedig csak marják egymást a stressz miatt.
· értelmes munkát szeretnék végezni, aminek van valami látszatja, ahol alkothatok és nemcsak aktákat tologatva vagy felesleges időrabló üléseken töltöm az időm
· olyan fizetést szeretnék, ami valóban arányban van a munkám piaci értékével, nemcsak a vezetőség próbálja ez sulykolni
· szeretném megkapni a megfelelő erőforrásokat magam alá, akiket irányítva megvalósíthatom a tervet, nem pedig emberhiányban állandó tűzoltást végzek
Ezek a válaszok csak egy-egy példái annak, amire a Motivational Maps nagyon gyorsan rá tud világítani.
Szóljon hozzá Ön is!
Tájékoztatjuk, hogy hozzászólása csak utólagos jóváhagyás után jelenik meg a weboldalon.