Amikor azt mondta valaki korábban „Niagara”, én mindig arra a gyönyörű patkó alakú nagy vízzuhatagra gondoltam Kanadában. Felületes ismereteim eddig terjedtek.
Aztán most megtapasztaltam, hogy a Niagara Falls tulajdonképpen 2 országban van, több vízesésből áll, ezért is hívják Falls-nak (vízeséseknek).

A kanadai oldalról nézve elénk tárul 3 gyönyörű vízesés egyszerre. A Patkó-zuhatag a fő látványosság: ez az, amit én eddig „A Niagará”-nak gondoltam. Viszont látunk itt még más vízeséseket is, amiktől szintén elájulunk: az Amerikai- és a Menyasszonyi fátyol –zuhatagokat. Ezek a maguk nemében szintén csodálatosak, és ha nem a Patkó mellett lennének „eltörpülve”, akkor rájuk is lehetne világcsodaként hivatkozni. A kanadai oldalról egyszerre láthatjuk mindhárom vízesés zuhatagát teljes egészében lezúdulni: a félelmetesen morajló vízfalakat, ahogy kíméletlenül belevágódnak, belecsapódnak, beledördülnek az alul kavargó, tajtékzó, habzó vízbe. A felcsapódó vízcseppjeik pedig mintegy állandó ködként ülik meg az zuhatag előtti teret, még az 57 méteres Patkó vízesésnél is magasabb vízcsepp ködöt alkotva. Ha lemegyünk a Patkó-zuhatag elé vagy akár a vízfal mögé, másodpercenként 2,832 tonnányi víztömeg az orrunk előtt néhány méterrel dübörög el lefelé. Érezhetjük zsigereinkben azt a hatalmas erőt, ami ha elkapna minket, akkor darabokra zúzna pillanatok alatt. Itt érzékelhetjük igazán, hogy ez a gyönyörű látvány egyben óriási félelmetes, ellenállhatatlan, megállíthatatlan, megfékezhetetlen pusztító erő is egyben: bármi, ami útjában áll, azt elsöpri, szétzúzza, megsemmisíti. Amíg a vízerőművekhez nem vezették el a víz nagy részét a vízesés előtt a folyómederből, addig évente 1-1,5 méternyit erodálódott a vízesés fala. Létezése óta 11 km-t ment egyre hátrább a vízesés fala az erózió miatt. Félelmetes természeti erő munkálkodik itt.

Amerikai oldalról nem látjuk mindhárom leomló vízesést teljes egészében. Viszont itt a kis szigetekről közelről látjuk, és akár kézközelből is érezhetjük a néhol már akár 40 km/órás sebességgel is robogó víz útját, küzdelmét, vágtáját a zúgókon, sziklákon keresztül a végzete felé. Itt látjuk a rohanó víz között meg-megbúvó kis szigeteket, ahol az elfáradt madarak csoportosan lepihennek. Aztán látjuk, ahogy hirtelen eltűnik a víz és utána csak a vízköd marad.
Innen lehet látni a kanadai oldalon levő elhagyott vízerőműveket, ami nem igazán illeszkedik a természeti csoda alkotta képbe, de a történet szerves része. Látjuk a hatalmas kanadai hoteleket, és a körbeforgó kilátótornyot is. A vízesés alá beállva az igazán kalandvágyók megtapasztalhatják a saját hátunkon a legkisebb zuhatag, a Menyasszonyi fátyol erejét is, ami még a túlélhető kategória.
Mindegyik látvány a Niagaráról szól. De egész mást lehet látni Kanadából, mást az USÁból, mást felülről, a vízfüggöny mögötti barlangból, a vízpartról, és a vízesések közti szigetekről. És csak személyesen, mindenhonnan megnézve lehet érzékelni a gyönyörű látvány egységét és egyben félelmetes, megállíthatatlan pusztító erejét is. Onnan lehet megérteni, hogyan működik, és a víz erejével mennyi energiát termel.

A lecke:
Lehetnek felületes elképzeléseim valamiről, például egy élethelyzetről. Mondhatom, hogy tudom, hogy milyen egy adott élethelyzet, mert -mint ahogy a Niagarát is- láttam már képen. De ameddig több oldalról, több nézőpontból meg nem nézem személyesen és közelről, addig nem láthatom, nem érzékelhetem, nem foghatom fel a helyzet lényegét, mélységét, szépségét vagy akár pusztító erejét vagy hasznát.
Ezért nem érdemes megelégedni soha egy felületes „Ó, én tudom, milyen az, láttam már ilyet” hozzáállással, mert semmi sem olyan valójában, mint amit felületesen gondolok róla. Lehet, hogy csak azt látom, milyen szép, pedig egyben pusztító, vagy energiatermelő vagy még sok minden más is.

VIP Valued Inspired People Coaching Center fényképe.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.